Shea vaj és shea vaj, mi a különbség?

Organikus, bio, dezodorál, nyugati, keleti... annyi fogalom kezd a sheával kapcsolatban keringeni, hogy ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani! Amit a legtöbben shea vajként ismerünk, az a kicsit füstös illatú, sárgás-szürkés szilárd vaj, de mi van azzal, ami fehér, vagy azzal, ami szinte folyik? Mivel a Szappandoboznál is egynél többféle shea kapható, és hamarosan jön a harmadik, igyekeztünk kicsit összefoglalni a dolgokat.

Először is, a shea vaj egy kézzel készült termék, tehát nagyon nehéz két alkalommal ugyanolyan terméket előállítani. Függ a szüretelés idejétől, a feldolgozás körülményeitől, az időjárástól, és még kismillió dologtól, hogy milyen lesz az adott gyártásból származó shea. Magyarországon alapvetően kétféle shea vajat kaphatunk: a nyugat- afrikai shea vajat, és a kelet- afrikai shea vajat. Ezeket többféle variációban, feldolgozásban és kiszerelésben találhatjátok meg.

Amit a legtöbben shea vajként ismerünk, az a nyugat-afrikai változat, amit sokszor ghánai shea vajnak is nevezünk. Ez kapható a legtöbb bioboltban és webáruházban. A színe sárgás- szürkébe hajló, az illata jellegzetes, kicsit füstös, magasabb az olvadáspontja, így normál körülmények között szilárd állapotú, de pl a kakaóvajnál azért puhább. Kézmelegtől hamar olvad.

A Szappandoboz boltban két verziót is elérhettek belőle:

  • Organikus termesztésből származó, ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező natúr shea vajat, ami kiváló szilárd olaj alapanyag krémekbe, ajakápolókba, testápolókba és babaápolási termékekbe. Rengeteg bőrtápláló, bőrvédő és erősítő hatóanyag van benne.
  • Szagtalanított "finomított" shea vajat, ami a fenti sheának egy kicsit feldolgozott formája. A már kinyert sheavajat vízgőzzel kezelik, és így a színanyagok, az illatanyagok távoznak belőle. Ez a kezelés sajnos elvesz a shea ápoló hatóanyagaiból is, de szappankészítéshez, esetleg illatra érzékeny személyek bőrápolásához kiváló.

A Szappandobozban hamarosan elérhető lesz a kelet-afrikai shea vaj is, ami hatóanyag összetételében nagyon hasonlít a mostani sheára, de vannak azért alapvető különbségek. Maga a termést adó fa nem teljesen ugyanaz- egy másik vállfaj, illetve a két régió klímája sem egyezik.A kelet-afrikai shea a Nílus vidékén terem, innen a külföldön használt kifejezés: shea nilotica. Ez a shea vaj kifejezetten sárga, aranyló színű, az illata nagyon diszkrét, inkább édeskés-vaníliás, az olvadáspontja lényegesen alacsonyabb, szobahőmérsékleten is tud folyós lenni. Felhasználása egyrészt egy álom :), egyébként pedig minden bőrápoló termékbe használható. Arra kell odafigyelni, hogy a receptek a nyugati, szilárdabb sheára vannak komponálva, így mindegyiket kicsit át kell komponálni, több kakaóvajat vagy viaszt kell a krémhez adni, ha ugyanazt az állagot szeretnénk elérni. Ha nem szereted a hagyományos shea illatát, vagy nehezebb kenhetőségét, akkor ezt a nílusi sheát nem tudod majd letenni!

Figyeld a hírlevelet, mert hamarosan ajándék minták záporoznak a megrendelések mellé! Iratkozz fel itt: HÍRLEVÉL

 

Tartalomhoz tartozó címkék: kencekészítés blog